Berobbant a plasztikai sebészet Dél-Koreában: A vágy, hogy „átlag felettiek” legyünk


Hozzáadva: 2020. Május 11. Megtekintve: 750

Dél-Koreában hajtják végre a népességhez képest a legnagyobb számú plasztikai sebészeti beavatkozásokat, de a koreai társadalom szépségideáljai nem olyan „drakóniak”, ahogy azt sok helyen írják.


„Csak csinosabb akartam lenni.”


K (aki névtelen szeretne maradni munkáltatójával kötött szerződése miatt) egy 20 éves nő, aki Szöulban él és a televíziós iparban dolgozik. Az arcán személyes és szakmai okokból szeretett volna változtatni, ezért úgy döntött, hogy egy olyan sebészeti beavatkozást választ, ami magasabbá teszi az orrhíd részét, majd miután elégedett volt a változásokkal, egy újabb kozmetikai beavatkozást választott néhány évvel később, ez volt a szemhéjplasztika. K nagyon örült a változásoknak, az új arca magabiztosabbá tette, valamint kihatott az egész életére.


„Magabiztos lettem a kinézetemmel kapcsolatban, pedig előtte önbizalomhiányom volt” – tudtuk meg tőle. „Úgy érzem, hogy a személyiségem is megváltozott. Sokkal inkább extrovertáltabb lettem a beavatkozások után”.


K esete nem ritkaság abból a szempontból, hogy a kozmetikai beavatkozások jobbá tették életét. A koreai kultúrában a plasztikai sebészetre úgy tekintenek, mint egyfajta „javításra” vagy nagyobb szintű sminkre, így ez egy elfogadott dolog a fiatal tinédzserektől kezdve az idősebb felnőttekig, akiknél az idősödés jeleit elfedő beavatkozások egyre népszerűbbek.


„Sok páciens elégedett a kinézetével, általában kisebb változtatásokat akarnak, vagy a fiatal kinézetüket akarják megtartani” – mondja egy koreai orvos. „Ha valaki úgy érzi, hogy a kinézetükben valami kihatással van az életükre, akkor a műtét ezt segít megoldani.”


„A plasztikai sebészet nem arról szól a koreaiak számára, hogy „normálisak vagy elfogadhatók”, hanem arról, hogy „átlag felettiek” legyenek. A koreaiak oktatással vagy vallással kapcsolatos megszállottságukhoz képest a plasztikai sebészet berobbanása szinte semmi.”

Mára már Dél-Koreát tartják a „plasztikai sebészet fő országának” az egész világban, hiszen népességhez képest itt hajtják végre a legtöbb ilyen beavatkozást; Szöulban egyedül több, mint 600 ilyen klinika található. Egy 2011-es jelentés szerint, melyet az International Society of Aesthetic Plastic Surgery publikált, Dél-Koreában majdnem 650.000 kozmetikai beavatkozást hajtottak végre egy év alatt. Dél-Korea nemzetközi plasztikai sebészeti piaca is megnőtt: Nagyjából 50.000 külföldi látogat az országba valamilyen beavatkozás miatt, összesen 189 millió dollárnyi értékben vásárolnak olyan beavatkozásokat, mint pl. szemhéjplasztika, állkapocs plasztika (ez egy olyan beavatkozás, ami felvágja és átrendezi az alsó és felső állkapocs állását, így egy karcsúbb állívet kapunk) vagy egyéb arccal és testtel kapcsolatos beavatkozások.


Hogyan kezdődött el az egész?


A plasztikai sebészet először a koreai háború után lett elterjedt a dél-koreai kultúrában az 1950-es évek vége és az 1960-as évek eleje felé. Amerikai katonai orvosok kezdték el a szemhéjplasztikát, hogy kijavítsák a „keleti szemeket”, a plasztikai beavatkozások pedig hamar elterjedtek a háború sújtotta félszigeten. 1974-ben Dél-Korea Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta a kozmetikai plasztikai sebészetet orvosi gyakorlatként, ezzel jogi és szociális legitimizációt kapott ez a gyorsan növekvő üzlet.


A plasztikai sebészet mára már a dél-koreai városi kultúra része. Nem ritka, hogy középiskolás diákok az érettségi ajándékként valamilyen kozmetikai műtétet kapnak szüleiktől, továbbá sokféle alkalmazás, YouTube videó és blog elérhető, melyek segítenek az embereknek kiválasztani a számukra megfelelő klinikát. Bár egyre több koreai férfi is él a plasztikai sebészeti beavatkozásokkal, nagy részük továbbra is nő. A Gallup Korea által készített 2015-ös felmérés szerint a megkérdezett koreai nők 14%-a ment át valamilyen kozmetikai beavatkozáson – a statisztika pedig a 20-as éveikben járó nőknél 30%. Ezzel szemben a Pew Research kérdőíve arról számol be, hogy az Egyesült Államokban élő nők mindössze 7%-a ment át valamilyen kozmetikai beavatkozásokon, melyek közül Amerikában a mellnagyobbítás és a zsírleszívás a legnépszerűbb.


A trend mögött álló lendület


Sok nyugati tudós és média úgy gondolja, hogy a dél-koreai kozmetikai beavatkozások népszerűségét az imperializmus inspirálta, mondván, hogy a koreaiak azért fekszenek a műtőasztalra, hogy fehérebbnek nézzenek ki. De ez „lealacsonyítja és eltünteti a koreai nők körében gyakorolt kozmetikai beavatkozások jelentését” – mondta a Szöul Nemzeti Egyetem kutatója.


„A fehérebb kinézet reményében folytatott plasztikai sebészet egy régi trend, ami az 1990-es évek előtt volt jelentős. A koreai nők egyfajta ’univerzális szépséget’ akarnak elérni a kozmetikai beavatkozások segítségével” – tudtuk meg.


„Nem igazságos azt mondani, hogy a koreaiak számára jelentősebbek a külsőségek más társadalmakhoz képest. A nyugati kultúrában is megvannak a saját szépségideáljaikkal kapcsolatos megszállottságok”.


„Az amerikaiak nagyobb hangsúlyt fektetnek a testre, ezért ott gyakoribb a mellnagyobbítás és a zsírleszívás, mint Koreában” – mondta a koreai barátunk. „A szépségideálok országról országra különböznek, így a páciensek által választott beavatkozások is”.


Arra, hogy a koreai szépségideál szokatlanul hiú és kemény, A kutató azt mondta, hogy ez nem egyezik meg Korea „oktatással, önjavítással és fejlesztéssel kapcsolatos lelkesedésével”.


„A plasztikai sebészet nem arról szól a koreaiak számára, hogy „normálisak vagy elfogadhatók”, hanem arról, hogy „átlag felettiek” legyenek” – mondta a kutató. A koreaiak oktatással vagy vallással kapcsolatos megszállottságukhoz képest a plasztikai sebészet berobbanása szinte semmi.”


Hozzászólások (2)

S. Laura 2020.05.11 07:05

Érdekes cikk, köszi, hogy feltetted!

nora739 2020.05.13 02:05

Számomra érthetetlen...


Érdekes bejegyzéseink

Partnereink írták