Matcha – Egy kezdeti találkozás


Hozzáadva: 2020. Július 13. Megtekintve: 278

Amíg Japánban a matcha fogyasztása folyamatosan visszaszorul, a tea népszerűsége nyugaton rohamosan növekszik.


Jelentős egészségi javulásokat tulajdonítottak a terméknek, amely igencsak népszerűvé tette az egészségtudatos vásárlók körében. De ellentétben a matcha hagyományosabb fogyasztási módjaival, nyugaton nagymértékben megváltoztak a fogyasztási szokások az alternatív módszerek irányába, mint például a smoothiekban, édességekben való felhasználás felé. Bár széles körben ismert, hogy a matcha valójában szétmorzsolt, és finom porrá őrölt zöld tea, a mibenlétének az esszenciája, és hogy pontosan hogyan is jut el hozzánk, az emberek nagy része számára rejtély maradt. Ebben a cikksorozatban szeretnék rávilágítani arra, hogy tulajdonképpen mi is az a matcha, hogyan termesztik, és hogyan dolgozzák fel, hogy jobban megértsétek, hogy mi is az (és mi nem) amit fogyasztunk.



A matcha története Japánbana 12. században kezdődött, amikor a Zen szerzetes Eisai [栄西] (1141-1215) egy tanulmányújtáról saját maga által gyűjtött tealeveleket hozott Kínából. Azonban a 8-9. században Saichō [最澄] (767-822) és Kūkai [空海] (774-835) buddhista szerzetesek már behoztak tealeveleket Kínából. Abban az időszakban azonban a teát még szögletes téglákba, vagy süteményekbe préselték, és csak a következő században vált általánossá a szétmorzsolt fajta tea, ami hasonlít ahhoz, amit ma matchaként ismerünk. Ezt a morzsolt teát gyakran használták a kínai Chan [jp: Zen] kolostorokban, ahol életerősítő és egészségjavító hatása miatt tisztelték. Amellett, hogy a saját buddhista gyakorlatában használta a teát, Eisai egy könyvet is írt ‘Kissa Yōjōki’ [喫茶養生記] címmel, ami “Teafogyasztás az egészség érdekében”-t jelent, és amelyben leírja azokat az egészségi javulásokat, amelyeket a teafogyasztást követően tapasztalt.



1991-ben Eisai állítólag javasolta a tea termesztését és rendszeres fogyasztását tanítványai egyike számára. Myōe [明恵] (1173–1232) egy Buddhista szerzetes volt, aki főplébánosként szolgált a Kōzan-ji [高山寺]-ben a Toganoō [栂ノ尾] hegyen, Kiotótól északnyugatra. Nagyon komolyan vette mestere tanítását, és elkezdett teabokrokat termeszteni a templomának kerületében. Rövid idő alatt észrevette, hogy a közeli Kiyotaki-folyó miatt kialakult talaj termékenység és a tealeveleken formálódó reggeli harmat tökéletes körülményeket teremtettek a teanövények termesztéséhez. Innentől kezdődően vált a teafogyasztás (elsősorban morzsolt formában) egyre elterjedtebbé az országban, kezdetben a buddhista kolostorokban, később a hadsereg elitalakulataiban is.



A tea iránti igény növekedésével szükségessé vált kiterjeszteni a teatermesztés területét, és az Ashikaga Sógunátus harmadik Sógunja, Ashikaga Yoshimitsu [足利義満] (1358-1408) volt az, aki lehetővé tette, hogy több teakertet nyissanak Kiotóban, az Uji területen. Kezdetben az Ujiban készült tea minősége alacsonyabb volt, de rövidesen a termesztők észrevették, hogy Toganoō-ban a közeli erdő természetes módon árnyékolja be a teakerteket. Válaszolu az uji termesztők kifejlesztettek egy mesterséges módszert, hogy hasonló eredményeket érhessenek el anélkül, hogy át kéne helyezniük a farmjukat. Ha építenek egy fa szerkezetet a teabokor fölé, és szalmából készítenek rá egy tetőt, könnyedén módosíthatják a teabokrokat elérő napfény mennyiségét. Ez a módszer rövidesen az uji teát tette a legnépszerűbbé az országban, ennek eredményeképpen pedig a sógun rendeletet hozott, hogy csak az Uji-területen legyen szabad használni a szalmával betakarás módszerét egész Japánban.


Image by xiehanxin from Pixabay


Hozzászólások (0)


Érdekes bejegyzéseink

Partnereink írták