Miért tűnik úgy, hogy a maszkkal kapcsolatos tanácsok állandóan változnak?


Hozzáadva: 2020. Június 11. Megtekintve: 589

Az Egészségügyi Világszervezet múlt héten új útmutatót közölt a maszkokról, egy új szemforgatás hullámot elindítva arról, ahogyan „ők” állandóan meggondolják magukat. Korábban a WHO nem ajánlotta, hogy az egészséges emberek maszkot viseljenek; most pedig azt mondják, hogy a mögöttes egészségügyi feltételekkel rendelkező, 60 éves kor feletti személyek maszkot kellene viseljenek olyan helyeken, ahol a távolságtartás nem lehetséges. Azt is mondják, hogy a helyi önkormányzatok esetleg mindenkinek maszkot ajánlanak, de ez döntéshozatali felhívásként hat a tisztviselők számára.


Ezen világjárvány idején, a maszkról szóló üzenetek – beleértve azt is, hogy kinek kellene viselnie és milyen típusút – ellentmondásosnak tűntek. Azonban számos fontos szempont nem változott. Ami azonban változik, az a megértésünk, mely arról szól, hogy mely tényezők fontosak és hogy a kár és lehetséges kockázatok hogyan ellensúlyoznak az előnyökkel szemben. Mindeközben az orvosi maszkok világszerte készlethiányossá váltak. Emlékszel mit történt a WC papírral? Fontos volt a pánikvásárlás elkerülése. És ilyen kevés városban, kevés esettel, az emberek legtöbbjének valóban nem volt szüksége maszkokra.


Mi változott azóta? Legfőképpen ezek a dolgok:


Közösségi terjedés


Először is, a tesztelés nem tudott lépést tartani eléggé, hogy megfigyelhetővé váljon a vírus tényleges helye. 2020 elején a teszt elvégzéséhez szükséges volt, hogy olyannal érintkezz, aki elkapta a vírust vagy nagy valószínűséggel elkaphatta a vírust, ami azt jelenti, hogy a közösségi terjedést nem lehetett kideríteni. Ez sok problémát okozott. Mire erre rájöttünk, a tesztek általános hiánya szintén megnehezítette a dolgokat. Mire rájöttünk, hogy a közösségi terjedés létezik, már régen túl késő volt, hogy minden esetet és kapcsolatot lenyomozzunk.


Lenyomozhatatlan közösségi terjedéssel lehetetlen volt megmondani az embereknek, hogy valószínűtlen-e, hogy a vírust elkapják a külvilágban. Nem tudhattuk.


Az is időbe telt míg megtanultuk, hogy az emberek úgy is terjeszthetik a vírust, hogy tünetmentesek. A szakemberek továbbra is vitatják, hogy a tünetmentes (vagy presziptomatikus) terjedés mennyire gyakori, de most már tudjuk, hogy ez is megtörténhet. A maszkviselés egyik fő oka, hogy megakadályozza a vírus terjesztését, melyről még nem is tudod, hogy hordozod.


Maszk elérhetőség


Az egészségügyi dolgozók számára készlethiánnyá váltak az egyéni védőeszközök és ez a hiány még mindig tart. Ha valakinek szüksége van maszkra világjárvány idején, akkor azok ők. Az egészségügyi dolgozók kapcsolatba lépnek olyan személyekkel akiknek COVID-19 fertőzésük van (vagy lehet) és tovább terjeszthetik ezt másokra. A saját egészségük, a páciensek és a közösség egészségének szempontjából értelmet nyer, hogy miért kell elsőbbséget élvezzenek az egészségügyi dolgozók.


Éppen ezért, egy március 8.-i interjúban Dr. Anthony Fauci azt mondta, hogy „épp most, az Amerikai Egyesült Államokban, az embereknek nem szabadna maszkokban járni.” A klipben azzal folytatja, hogy a maszk viselése nem káros, de „nem biztosítja azt a tökéletes védelmet, amelyet az emberek gondolnak” és a széles körben elterjedt maszk viselése folyamatos hiányhoz járulhat hozzá.

Ez mind igaz volt, és még mindig igaz. A maszk szkeptikusok azóta osztják ezt a klipet, akár azért, hogy megosszák az emberekkel, hogy a maszkok jelenleg nem ajánlottak (elrejtve azt a tényt, hogy a klip régi) akár azért, hogy Fauci-t vagy a Betegség Kontroll és Megelőzési Központot (CDC) álszentnek tüntessék fel.


A szövet maszkok elmozdították az egyensúlyt


Ha az orvosi maszkok nem elérhetőek, a szövet maszkok elég jók-e? Ez az a kérdés, melyet a döntéshozók és a közegészségügyi szervezetek hetek óta vitatnak.


Még mindig nincs erre világos válasz. A szövet maszkok nem annyira jók, mint az orvosi maszkok, de valószínűleg mégiscsak biztosítanak valamiféle védelmet. Általában véve, egy társadalom jobb helyzetben van-e, amikor a maszk viselése gyakori? Ez szintén nincs letisztázva. Valószínűleg néhány ember víruscseppeket fúj ki. Valószínűleg az emberek nem rontanak túl sokat a helyzeten, ha megérintik a maszkjaikat és túl közel kerülnek egymáshoz azzal a tévhittel élve, hogy a maszk megvédi őket.


Bármennyire is szeretnénk, hogy minden döntésünk alapját a tudomány képezze, ez az egy még mindig ítélethozásról szól. Egy szerencsés változás, hogy kiderült, képesek vagyunk hatalmas mennyiségű szövet maszk készítésére és szétosztására. Az emberek, akik saját maguk és barátaik részére varrtak szövet maszkokat; a ruházati vállalatok elkezdték termelni őket. Rövid időn belül nem volt túl nehéz maszkhoz jutni, és nem volt nagy elvárás az emberekkel szemben, hogy maszkot szerezzenek maguknak.


Most, hogy már tudjuk, nyilvánosan mindnyájunknak szövet maszkot kellene hordanunk, a legjobb emlékezni erre…


Íme, mi nem változott


Mindez idő alatt, számos dolog igaz volt és igaz is marad:


  • Úgy a szövet, mint a sebészi maszk a leghasznosabb a forrásellenőrzés szempontjából (a fertőzött személyen), mintsem a másoktól való védelem miatt.
  • A szövet maszkok nem annyira hatásosak, mint a sebészi maszkok.
  • Még mindig készlethiány van a sebészi maszkokból és gázálarcból (N95), tehát ha te nem vagy egészségügyi dolgozó, akkor jobb ha a szövet maszk mellett döntesz.
  • A maszkok nem jelentenek tökéletes védelmet, tehát csak a távolságtartással és egyéb védőintézkedésekkel van értelmük.

Úgyhogy, habár a maszk útmutatók változtak, a fontos dolgok még mindig igazak. Még mindig otthon kellene maradnod ha beteg vagy és tarts távolságot az emberektől, amennyire csak lehetséges. Jelenlegi időnkhöz és helyünkhöz viszonyítva értelme van annak, hogy szövet maszkot viselj, ha nem tudod tartani a távolságot más emberekhez viszonyítva. És légy meglepődve, ha az útmutatók ismét változnak. Számíthatunk arra, hogy az útmutatók változnak, mivel egyre több mindent tudunk meg, amitől a helyzet változik.



Hozzászólások (0)


Érdekes bejegyzéseink

Partnereink írták